embernek nincs jobb dolga, vagy imád engem












Azért vagyok itt, mert szükségem van egyetlen helyre, ami csak az enyém.
Ahol nem kell játszanom.
Az életem legtöbb pillanatában játszom.
És alighanem, így is fog ez történni, amíg élek.
Pedig én csak egy játékboltot szeretnék magamnak.
Köszönöm Megannak, hogy lett blogom, köszönöm Lénának, hogy szép blogom lett.
Továbbá köszönöm Helen Fieldingnek, Barbie babának, az anyukámnak és egy férfinek, aki hatott rám, mint még egyetlen férfi sem soha.
És természetesen vördpísz.



All by myself
<bgsound src="http://proba26.freeblog.hu/files/allbymyself.mp3" loop=1>

blogring.hu


Enveco Free Stat


Etesd meg Hjú Grentet!

Hjú Grent

2007. szeptember 30., vasárnap

Igazából szerelem

Már szottyosra rágtam ezt a filmet, mint John Travolta kamugyereke az egyik Nicsak, ki beszélben az almás sütit, aztán híres lettem a néhány órára betiltott miniszterelnökös videóval, levelet kaptam Hugh Granttől, később mondjuk kiderült, hogy kamu volt, így végül csak a házidisznóm lett, de nincs mit tenni, megint nyomja a tévé, úgyhogy duma után ordibál az új bejegyzés ablak a szerkesztőmben.

Szóval, a filmben az a legjobb rész, amikor a Hugh Grant arisztokratikusan megkérdi, hogy kit kell itt megdugni, hogy kapjunk teát és egy kis csokis kekszet? Meg az, amikor Laura Linney azt mondja intézetben élő bátyjának, hogy nem vagyok egészen biztos abban, édesem, hogy most felhívhatnánk a pápát. Meg amikor Bill Nighy menedzsere azt mondja Billnek, hogy tíz perc Elton Johnnál és máris csatak buzi vagy? Majd Bill azt mondja, hogy gyere, piáljunk és nézzünk pornót. Meg amikor a Natalie anyja mondja a miniszterelnöknek, hogy több, mint két hónapig készült a polipjelmez. Nyolc láb nagyon sok, David. 

Amúgy, megmondom én, mi az igazából szerelem. Az, amikor hatezerért veszel egy Palmers bugyit, mert vadiúj pasid van. De erről a sztoriról csak a Léna tud és amúgy sem velem történt, hallottam néptáncon. De van róla fotó, hogy ne legyen uncsi a bejegyzés. A csaj egyébként Dita von Teese, akinek senki nem tudja rendesen leírni a nevét, Marilyn Manson nője volt és állatvédő. Nemrégiben csinált egy kampányt a PETA-nak. Neccharisnyában, tűsarkon.

Ez meg itt a dal, amit Bill Nighy, a kiöregedett rocksztár faszi énekel, akinek élete legjobb numerája Britney Spears volt. Elég szar szám, vannak sokkal jobbak is a lemezen és mind meg is van, de mégiscsak ő dugta meg Britney-t.

Christmas mp3

Bridgetj | 21:40 | Fame

2007. szeptember 26., szerda

Cointreau

Avagy, Lulu és Gina partiba vágták magukat. Tegnap, különösebb rohamok nélkül sikerült Lulunak és Ginának a ruhaválasztás. Tűsarok, az övcsattokon diszkrét feliratok, Dolce & Gabbana, meg egy apró, alig látszó, kristályokból kirakott Gucci. (Betűzné kérem a Gabbanát? - pradás film, kedvenc jelenet.) Ezúttal semmi illegális bár, semmi fiúzás. Meghitt baráti beszélgetés, cigi, megsárgult, már-már antikba hajló fényképek és a Cointreau elragadó, fanyar narancsos aromája.

Senki nem seggelt be egyébként, én leginkább azért nem, mert túl magas az az átkozott csizmasarok. Készült egy-két fenemód vicces kép is és az estét belengte a szeretet. Szeretem, amikor F-fel kitalálunk magunknak neveket és azt is szeretem, amikor távozásunk után búcsúsms-t kapunk a férfitől, akit imádunk. Ezek mindig a legszebb, legőszintébb üzenetek.

"Jóccakát, ribancok!"

Bridgetj | 12:10 | Fame

2007. szeptember 25., kedd

Világjáró

Olvasgatom itt a kávé mellé az utazási magazint és csöpög a nyálam. Komolyan rájöttem, hogy az új szerelmen kívül a legjobb érzés bedobni a csomagtartóba két bugyit meg nyolc pár cipőt és utazni menni. Szóval, arra gondoltam, remek lenne, ha végre felfedezné már egy utazási irodás marketinges, hogy milyen nagyszerűen írogatok útleírásokat és kiküldetésbe rakna minket F-fel ide, oda. Vagy az sem lenne rossz, ha meghívogatnának minket polgármesterek, hogy írjak jókat a városról, faluról, hogy fellendüljön a turizmus. Most így konkrétan Amsterdam polgármestere ugrott be.

Miután az infrastruktúránk tökre megvan az utazásokhoz, két bugyi, nyolc pár cipő, laptop és M fényképezőgépe, szuper útleírást tudnánk nyomni. Különösen az lenne vicces, amikor az első kokainos éjszakánkról számolnék be.

A kellék persze porcukor lenne a fotón, mert mi rásegítés nélkül is jófejek tudunk lenni. F egyébként egyszer beszívott az orrába egy kolbászt, amikor kurvára röhögött a Rómain.

Bridgetj | 10:01 | Fame

2007. szeptember 24., hétfő

Hölgypóker

Olvasom Jill A. Davis Hölgypóker című könyvét, amiben most szerezte meg Ruby és Jenn a végleges Oscar-parti vendéglistáját. Ebben nincs semmi különös, ilyenre mi is bármikor képesek vagyunk F-fel. Csakhogy, ezek elkezdik hívogatni a celebeket.

Na, a fentieket 16:16-kor írtam, aztán gyorsan rányomtam, hogy ezcsakpiszkozat, mert ha hiszitek, ha nem, pont akkor hívott fel engem egy celeb. És egy órán át csacsogtunk, úgyhogy fogalmam sincs, mit akartam kihozni a Jill A. Davis könyvből, de nekünk is ideje lenne felhívnunk a Barbra Streisandot. Még tán el is jönne a holnap esti partira B-hez, ahová F-fel megyünk. Ebben a blogban lassan mindenki egy betű, úgyhogy ideje lenne csinálni egy sztárlistot, ami úgy lenne, mint annak idején a Melrose Place-ben, hogy the alphabetical order. Mondok egy példát. F-et például játszhatná a fiatal Eszenyi Enikő, magyar hangja Für Anikó, engem meg játszana a Kirstie Alley, abból a korszakából, amikor tökjól nézett ki és egy csomó gyereket szült abban a filmben, amiből végül hármat csináltak, de az utolsó már elég szar volt. A hangom a Hegyi Barbara lenne. És igen, Fred bácsit izomból nyomná a Sean Conerry.

Bridgetj | 22:34 | Fame

2007. szeptember 20., csütörtök

A majom farka

Az így megvan, hogy a majom farka belelóg a levesbe?

Bridgetj | 12:20 | Fame

2007. szeptember 19., szerda

Egyszer a zenetáborban...

Ne ess kétségbe, ha eszedbe jutnak a régi, rossz dolgok. Így legalább kétséget kizáróan tudhatod, hogy korod ellenére nem vagy még szenilis.

Bridgetj | 9:28 | Fame

2007. szeptember 17., hétfő

Cica

Ilyennek képzelem a Dreamdancer macskáját.

Nem, nem voltam még a Dreamnél, csak ilyennek képzelem.

Bridgetj | 16:48 | Fame

Sosem dugtam Havas Henrikkel

Komolyan nem értem néha a problémáinkat. Nyomd be az mp3-at

Scissor Sisters I don't feel like dancing mp3

és jusson eszedbe, amikor százhúsznál énekelünk és visszatolatunk Pierre-hez, miközben nyomom helyetted az sms-t. Ha leszámítjuk azokat az uncsi tényeket, hogy van munkánk és szopni sem kell érte, hogy angyalvárakban lakunk, van partilakásunk, vannak partik és temetések, ahová meghívnak és remek barátaink vannak - köztük sok őrült és meleg, akik nagyszerűen értenek a divathoz és tudják hogy néz ki a Donna Karan -, még akkor is ott vannak azok, hogy például nem lettünk apácák és azzal dugunk, akivel akarunk. Hát nézz rá erre, mennyire nem jött be neki az élet...

Aztán... sosem kapunk olyan üzenetet mp3, hogy ne fürgyé le. Vagy. Nem vagyunk Kelemen Anna, akinek szívás közben kiesik a szájából a cigi és a Havas Henrikkel sem feküdtünk le. Mondjuk a lakása szép. Szóval, kinek van boldog élete? Na, kinek? Nekünk. Ha nem sietnék dolgozni, akkor írnék még megkapó jeleneteket az életünkből. Mondjuk azt, amikor kanapét vásárolunk. Csak el vagyok késve. Erről az egészről amúgy az jutott eszembe, hogy elmegyünk-e Párizsba tavasszal?

Bridgetj | 8:50 | Fame

2007. szeptember 14., péntek

Elmentél...

Arra ébredni reggel, hogy az utolsó utadra kell kísérnem, nem jó. Az sem jó és nem helyénvaló, hogy annyi, de annyi közös dolgunk lett volna még itt. Nem vártál tovább. Elmentél... Méltósággal, csöndben.

Emlékszem az összes jóra, okosságra, a furfangokra, amit tőled tanultam. Itt a hangod, hozzám szól, hallom a fülemben. Vidám voltál mindig, bátornak, erősnek láttalak. Szerettelek nagyon. Emlékszem a kalandjainkra, azokra a napokra, hetekre, amikor készültünk a világmegváltásokra. És megvallom, csodálód voltam. Hiszen minden közös tervünk, munkánk világmegváltássá is sikerült. Ahogyan F írta, kezed nyomát őrzi az Angyalvár is... Ott is megmaradsz nekünk.

Szerettem volna olyanná válni, amilyen te vagy. Szeretnék most is. És ígérem neked, mindent megteszek ezért, talán majd látod... Itt van most az ölemben a fekete csipke zsebkendő, ami az első ajándékod volt nekem. Érzem benne a kezedet, ahogyan akkor hajtogattad. Megvan már vagy tizenöt éve. Ha kívánhatnék, szeretnék még magunknak legalább tizenötöt. Együtt.

Fáj, fáj elveszíteni téged. Olyan barátom voltál, aki örökké a szívemben marad. De kevés ez nekem most, nem akartalak én még elengedni. Maradt a fejfád, amit megsimogattam... Láttad, milyen szép fölötted a mindenség? Rád borulnak a fák lombjai, jó lesz ott üldögélni nálad. És tudom, hogy nincsen ez rendjén így, de te mosolyogni fogsz akkor is ránk, amikor a sírod fölött ücsörgünk, ahogyan tetted éveken át. És itt maradt nekem most a sok gondolat, amiket már nem tudtam elmondani neked, az ezer, meg ezer emlék és most a könnyeim.

Isten veled, Katikám...

Evergreen mp3

"Gatsby hitt a zöld fényben, a mámorító jövőben, amely pedig évről évre mind messzebb távolodik tőlünk. Ha kisiklott is kezünkből, mit számít? Holnap még gyorsabban futunk, s a karunkat még messzebbre tárjuk ki... Hogy majd egy szép reggelen... Így törjük a csapást, hajtjuk hajónkat előre, szemben az árral, hogy a végén mindig a múltba érkezzünk."

(F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby)

Bridgetj | 15:40 | Fame

2007. szeptember 10., hétfő

Esztergom

Tegnap véletlenül elmentünk kirándulni. Az F, M és én. Alfredo, a mexikói most nem volt. Úticél Esztergom, s hogy Isten lássa törekvésünket a jó felé, Bazilika. Mondjuk Visegrádon már megint megálltunk kajálni, mert azt az átkozottul hosszú huszonkét kilométeres távolságot állandóan ebédidőre tesszük meg. Szóval Visegrád, kaja, pizza és hajdani szívszerelmem, Donricardo.

A pizza neve egyébként Albino, nagyon jó volt, meg jó volt a tárkonyos raguleves is. Most szólok, hogy beindulunk, mint Lumnitzer nővérek, reszkess vendéglátás. A Don Vitoban egyébként van péklapát. És nem félnek használni.

Erről eszembe jutott másik egykori szerelmem, Hujber Ferenc, aki ugye kék majom. Muszáj, hogy idézzek tőle.

A képernyőn egy újgazdag, procc buli van. Csomó juppi, meg a patás tyúkjaik. Baromi szar zene szól. Állati hülye fények villognak és csupa köcsög táncol elkúrt bénán. Az a feladat, hogy mész a joystickkal a mandrók között, van nálad egy bazinagy péklapát és akik a legjobban irritálnak, azokat irgalmatlanul tarkón baszod a lapáttal. (Valami Amerika)

A Don Vitoval kapcsolatban még két megjegyzés. Az egyik celebhír, miszerint amikor pisilni mentem, Németh Kristóf dekkolt a bárpultnál, ínyenc mód szürcsölve a kávét és nagyon, nagyon jól nézett ki. És magas és piros pulóvert viselt. A másik pedig, hogy a számlát piros borítékban hozzák. Komolyan, mint egy szerelmes levelet. Jön a jóseggű pincérgyerek, kezed alá csúsztatja és tök gáz, amikor tiszta zavartan mosolyogsz. Ha velünk lett volna Alfredo, aki ugye mexikói és fizetni szokott, jó kis dzsamborit csapott volna a péklapáttal.

Aztán végre eljutottunk Esztergomba, a Bazilikába.

Hát, itt nem volt semmi érdekes, pont az orgonakoncert végére estünk be. De az csudaszép volt. Itt van még egy belső is, ha már ti nem voltatok ott.

Hazafelé Szentendrén megálltunk, hogy megnézzük ott is az árvizet, ami egyébként végigkísért bennünket a tizenegyesen. És kajáltunk túrógombócot.

Majd folytatom később. M! Légyszi küldd át a szentendrei kajálda étlapjának a fotóját, mert nem tudom a nevét. Este jövök.

Este

Na, ez az. Itt jó a túrógombóc. A Dunával szemben van, a korzón. Köszi, M. Még annyi volt, amit feltétlenül le akarok írni, hogy gyönyörű és monumentális az a szobor, ami az esztergomi vár északi rondelláján áll.

A csaj én vagyok. Szóval, a szobor. Melocco Miklós alkotása, tizenkét méter magas és István megkoronázását ábrázolja. A süttői mészkőből készült művet 2001-ben avatták fel. Az alakokat két íves kőborda kapcsolja össze, a szobor tetején kereszt áll. Azt hiszem, tisztességes lenne olyan fotót is feltenni, amin az egész látszik, hogy mennyire iszonyú nagy.

Melocco Miklós és alkotása 

És M szemével, aki imád a felhők között bóklászni

Bridgetj | 16:48 | Fame

A blog születésnapjára

Augusztus huszonhetedikén írtam, hogy szeretettel várom a leveleket, amelyben híres, a bloggal és velem kapcsolatos sztorikat meséltek el. Kaptam és nagyon boldog voltam.

"Szia Bridgetj! Ez tudom, hogy tök uncsi, de az elmúlt két évben azt hiszem nálad ettem a legjobb csirkét. Nem tudom, hogy ennyire jól főzted-e, vagy attól lett a legfinomabb, hogy amúgyis annyira jól éreztem magam nálad, veletek, de mindenesetre felejthetetlen. A blogod olvasása meg színesíti a napjaimat. Köszi. Puszi. Picidia"

"Szia Jones! Nekem rossz emlékem nincs is rólad, csak jó. Ez a két nap volt az, ami nagyjából két éve történt velünk és jó volt. Puszik: Dudka Ui: B(l)o(g)ldog szülinapot!"

Itt van Dudka két rajza. Az egyik egy éjszakába nyúló beszélgetés eredménye, amikor az álmainkról meséltünk egymásnak - természetesen nekem már akkor is benne volt egy Audi TT, valamint egy kopasz malac -,

a másik pedig egy fantasztikus dunaparti vasárnap, még S-val.

Levél Zimtől, letűnt korokra - Megasztáros éjszakák - és a szerzői jogvédelemre emlékezve.

"Amikor tavaly tél végén, tavasszal ment a televízióban a Megasztár című szuperprodukció, akkor másnap mindig keresgéltem a neten, hogy honnan tudnám letölteni egy-két ember nótáját, és nálad meg Lénánál találtam rendszeresen. Így aztán hétfőnként alapból nálatok kezdtem, majd kedden, szerdán, esetleg csütörtökön is visszanéztem és valahogy ott ragadtam. Olyannyira, hogy magam is kedvet kaptam az íráshoz. És hát... csak miattad kerültem bele én is ebbe a világba. Zim"

Nyuszikám az első msn beszélgetésünkkel lepett meg.

"Emlékszel, amikor először beszélgettünk, még 2005. szeptember 5-én?

Babucicum: még van 1 hetem a szünetből, ha gondolod, akkor csinálhatunk valamit blog ügyben. hogy olyan legyen, ami tetszik neked.
Bridgetj: állati boldog lennék! és majd viszonzom. azt még nem tudom, mivel tudnám, de kitalálunk valamit.
Babucicum: úgyis beteg vagyok, unatkozom, depis vagyok.
Bridgetj: lázas vagy?
Babucicum: igen! ilyenkor szeretek legjobban blogot szerkeszteni. :D meg kövér is.
Bridgetj: de jó! én is kövér vagyok! :D várj! megmutatom magam!

Ekkor már tudtam, hogy ez egy biginig of ö bjutifúl frendcsip. És viszonoztad a blogszerkesztősdit. Legjobb barátom lettél, szeretettel vártál mindig, frissen húzott ágyneművel, gyerekkávéval, szíved minden kedvességgével. Léna"

F levele betett. Oly érzelmes és oly megható, hogy olvasásakor már bőgtem.

"Kedves Bridgetj! Amióta olvaslak, leszoktam az alkoholról és a drogról. Nagyon tetszenek a receptek és a narancsbőröm is elmúlt. Amikor „begyúrsz egy pogácsát”, szinte érzem az ellenállhatatlan illatot, meg az is jó, amikor kötött zokniban vagy. Tök büszke vagyok, hogy híres lettem, mert én vagyok F. Már van egy F feliratú pulóverem is, így sokan rám ismernek és többen kértek autogramot is. Mármint nem tőlem, hanem rajtam keresztül tőled. Mondjuk én megkíméllek a rajongóktól, mert így is nagyon elfoglalt vagy, ezért megtanultam az aláírásodat, és megtévesztésként egy ideje B feliratú pulóvert hordok. Így próbálok segíteni. Különösen külföldre szeretek Veled utazni, mert ott nem ismernek fel. Például amikor Bécsben véletlenül beindítottam a háromemeletes lakberendezési áruház tűzjelzőjét, te voltál az, Bridgetj, aki megőrizve hidegvéredet, szembeszálltál Dieterrel, Jürgennel és Klaus-szal, a marcona biztonsági őrökkel. Én nagyon féltem akkor. Örülök, hogy azóta is levelezel velük. Szerintem Te utánozhatatlan vagy, például azért is, mert zokniban soha nem tudnak ujjlenyomatot venni tőled a titkosügynökök. Szeretem, hogy ilyen előrelátó vagy, én ilyesmire soha nem gondolnék. Ezért is köszönöm neked Bridgetj, hogy Boldog Születésnapot!"

Két év... mondjuk F-fel már sokkal több. Szóval két év, ami annyi, de annyi jót adott. Van Székesfehérváron egy babamúzeum, ott olvastam valami ilyesmit:

Hét szobában, babaszobákban, ostromlott várban, hadihajókban, kisvasútban, meseerdőben gyönyörködhetünk. A szobákban a kis bútorok, porcelánok, festmények, csipkék között, nagy szeretetben és megértésben élnek a játékok. Több ezer tárgyból áll a gyűjtemény. XVIII. századi elefántcsont szobrocskák, biedermeier porcelánfigurák, miniatűr, ezüst gyertyatartók és csillárok, aprócska naptárak, könyvek, táncrendek a tizenkilencedik, huszadik századból. Templom, iskola, szatócsbolt, polgári ház, kisteátrum, ahol szépen öltözött, kisujjnyi babák élnek, végzik mindennapi munkájukat.

Mi vagyunk a játékok, a bloggerek. Betűink a tárgyak, amelyek körülvesznek bennünket és más számára is láthatóvá, élhetővé, élvezhetővé teszik ezt a játszóteret. Még akkor is, ha egyet-egyet kopottas függöny takar. De azért a fény átszűrődik rajta... Hálás vagyok Mr A-nak, hogy megadta nekünk ezt a játszóteret. És hálás vagyok nektek, akik olvastok, velem élitek meg ezt a mesevilágot, ami ha tetszik, ha nem - és még ha néha fáj is - a kőkemény valóság.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyermekkor, ahol a mesék valóságos történetek voltak, játékaink a legközelebbi hozzátartozóink, s amelyben azok, akik már kinőttek belőle, örökké visszavágynak.

Bridgetj | 8:42 | Fame

2007. szeptember 2., vasárnap

Székesfehérvár, Bory-vár

Érezd, amit mi. Csináld, mintha beülnél a kocsiba. Szemedre a napszemcsi. Látod, ahogy az üveg barnája napsütötté varázsolja a horizontot? Nyomd be a zenét és figyeld, ahogy a huszonkettes kilométerkőnél már ragyog az ég. És élvezd.

Kelis feat. Cee-Lo Lil'Star mp3

Jó, mielőtt nagyon belemennél a muzsika hangzásának romantikájába, tudd azért, hogy mi - F, M, Alfredo, aki mexikói és én - ilyenkor már rég röhögni szoktunk.

Aztán megérkezünk Bory Jenő lovagvárába, ami azon túl, hogy egy majd negyven éven át épülő csodapalota, egy óriási geg.

Na jó, menjünk bele kicsit a sikersztoriba. A várat Bory Jenő (1879 - 1959) szobrászművész-építész tervezte és építette. Kertjében és termeiben az ő és felesége, Komócsin Ilona (1885 - 1974) festőművész - Székely Bertalan tanítvány - alkotásai láthatók. Itt egy kép Ilonáról, majdnem pőrén. Ez Alfredo - aki ugye mexikói - kedvence. Azt mondja róla, korai Playboy.

Ez a különös építmény hajdan családi otthonként szolgált, de ezen túl egy példamutatóan szép házasélet szimbóluma, ahol Bory Jenő márványba vésett versei is a bájos asszonyhoz fűződő szerelme emlékét őrzik. Az északi szárnyban például van egy kápolna, amelynek fókuszában a Hitvesi szeretet című szobor áll.

Ezt az alkotását feleségéről mintázta, akit olyan jóságos asszonynak tartott, hogy szobrán egy angyal is csókolja a lábát. A háttérfreskón irigykedő "sárga asszonyok" lesik Borynét.

Menj be minden zegzugba, less meg minden titkot, kincset, kerengj a csigalépcsők között,

ülj le a tanúhelyre és vallj,

állj a kard alá, s merd kimondani a valót. De vigyázz, itt semmi himihumi, ha nem mondasz igazat, lesújt!

Aztán csókold meg a békát. Az a mendemonda járja - azt szoktam mondani, hogy nem én találtam ki, pedig de, még amikor I-vel voltam szerelemben -, ha a Bory-várban megcsókolod a kutat őrző békát, eljön a királyfi. Itt jegyzem meg, hogy érdemes megfigyelni a kővarangyon látható, patinás rúzsnyomokat. Ez én vagyok, ahogyan az F-től születésnapomra kapott Rouge Diorific violet tattoo árnyalatú Christian Diorral hagyok éppen eső által mosható nyomot magam után.

És a meséből valóság lett.

A Cuba Castroban már Pierre-rel együtt vártuk a híres hamburgert. Soha, de soha ne hagyd ki Székesfehérváron ezt a helyet. És persze Pierre-t sem. Már feltéve, ha csaj vagy.

Bridgetj | 23:22 | Fame

2007. szeptember 1., szombat

Boutique Ecseri

Ma hajnalban keltünk, mert mentünk F-fel az Ecserire, ahol M már várt minket. Ne dőljetek be, a hétszázas parkolást, ha nem kell a cetli, feketén ötszázból meg lehet úszni. Tehát, hajnalban, fél tizenegykor kiértünk, vettünk egy csomó cuccot. Például egy stilizált angyal, öntött vas ruhafogast. Mást nem.

Annyit alkudtam  - ez a kör kötelező az Ecserin, különben nem vesznek komolyan és hülyének néznek -, hogy a cipő is nyomni kezdte a lábomat és full extrának még jó vásárt is csináltunk. Mondjuk úgy, hogy a szemérmes száz százalék vételárat lealkudtuk szemérmetlen harmincra.

Aztán amikor M nekem adta a világ legszebb kuglófsütőjét ajándékba, majd elbőgtem magam.

 

Bár patinás darab, igen sok kuglófot láthatott századokra visszatekintő, dolgos életében, mégis oly gyönyörű és tiszta rajta a máz, hogy szinte látom benne az arcomat. Na, csöngettek, jön Pierre, majd folytatom.

Bridgetj | 18:45 | Fame

© 2005. Copyright Bridgetj