Azért vagyok itt, mert szükségem van egyetlen helyre, ami csak az enyém. Ahol nem kell játszanom. Az életem legtöbb pillanatában játszom. És alighanem, így is fog ez történni, amíg élek. Pedig én csak egy játékboltot szeretnék magamnak. Köszönöm Megannak, hogy lett blogom, köszönöm Lénának, hogy szép blogom lett.
Továbbá köszönöm Helen Fieldingnek, Barbie babának, az anyukámnak és egy férfinek, aki hatott rám, mint még egyetlen férfi sem soha. És természetesen vördpísz.
All by myself
<bgsound src="http://proba26.freeblog.hu/files/allbymyself.mp3" loop=1>
Etesd meg Hjú Grentet!
2007. március 23., péntek
Isten veled, Kaszás Attila
Alig múlt két hét, hogy elment Szakácsi Sándor. Kaszás Attila is utána ment. Megfogalmazhatatlan érzés ez, fájdalmas, torokszorító. Ő is egy darabja volt életem azon részének, amit a színházban töltöttem.
Sokat láttam játszani, sokat hallottam énekelni, beszélgettem vele. Amikor mondták a hírt, hogy kórházba került, megijedtem. Lesz-e ereje, egészsége újra színpadra állni? Nem adott neki több időt a sors. Ma este örökre elment. Nem áll többé a színpadra.
Miénk a bánat, a csönd, a döbbenet. Tiéd az örök színház odafönt, a nagy, égi színpad. Isten veled, Kaszás Attila.
Kicsi esernyő, nagy esernyő, kicsi kosár, nagy kosár a karokon, kézenfogva sétálunk a piacra. A kislány rózsaszín gumicsizmája, esőkabátja és a kiskosárból kikandikáló majom mosolyt csal a járókelők arcára.
Partikra járnak, karriert építenek, pasiznak, gyereket nevelnek, sírnak, nevetnek. És élményeiket napról napra leírják, elmesélik. Blogolnak. A 21. század elejének és az internetes világnak a különleges színfoltjai ők, a bloggerek.
Tegnap voltunk F-fel a Nagymamánál. A Nagymama olyan, hogy amikor eljövünk tőle, sír, mint egy kisgyerek. Egyszer olvastam egy írónőtől, hogy az anyja azt mondogatta neki mindig: Az öregedés egyáltalán nem fun, Klári.
Nagymama is azt mondogatja, hogy nem túl nagy móka ez így. Amúgy Nagymamának van egy vörös cicája. Hatalmas, kövér és ugrik, mint a nyúl.
Most kaptam meg a fotókat, egész délután ezeket nézegettem. A fekvősön például annyira tetszenek a melleim - mondta Galambos Dorina.
Szerintem a Playboy-ban megjelenni olyan, mint egy James Bond filmben a Bond-lánynak lenni. Elismerés. Büszke vagyok Dorinára, ráadásul emeli az imázsom. Eddig volt egy tehetséges énekesnő párom, most már nyuszilány is lett. Kemény csávó vagyok - mondta Pély Barna.
Az volt ő, akiért rajongtam, akihez kötődtem, olyan művész, ember, aki ha elmegy, szívszorítóan fáj a hiánya. Szakácsi Sándor elment. Már az égben játszik nekünk tovább.
A lépcső tizenkét foka sok volt neki – de a játék terhe nem. Döbbent színészkollégák a színpadon figyelték, ahogy mókázik, ahogy bujkál, nevet. Ahogy akkor is feláll, kiegyenesedik a színpadi dobogón, amikor ez már elvben, fizikai és orvosi értelemben képtelenség. Ugye nem esik el, nem esik le, kibírja a takarásban, amíg ő kerül sorra – aggódtunk, figyeltünk. Felesleges volt, Sanyi megmosolyogta aggodalmainkat. A darabban eljátszotta halálát, hogy testvérét , Kálmán királyt ismét átverje. Ez sikerült. De aztán a színpadon valóban meghal. Ahogy most is. Fia, a vak Béla herceg, vagyisŐze Áron karjaiban. Ahogy most is. Éjjel két óra ötven perckor. A szerető nő és a szerető barát, Őze Áron karjaiban. Ugyanaz a kar. Ugyanaz a színpad. Mert neki mindegy volt, hol játszik, a színpadon, otthon, a John Bull Pubban, vagy máshol. Nem tett különbséget színpad és külvilág között. Ezért fantasztikus, ezért tehetséges, ezért pótolhatalan. Az öltözőben, az utolsó előadása után ketten maradtunk. Áron már elindult kifelé - Szaki nem hagyta, hogy bárki segítsen neki levánszorogni a művészbejáróhoz, beülni a taxiba, kicsomagolni otthon fájdalmait. Nem tűrte. Ketten maradtunk. „Talán nem halok meg" mondta, mert még ott élt benne a színpad, az előadás öröme. „Nem érzem itt a halált, körülötted, Sanyi", mondtam neki, és nem hazudtam. A halálnak illata van, megérezni élőn, de ott csak életszag volt. Mint ahogy most is Életszagot érzek most, is, amikor már visszament oda, ahonnan kirándulni egy kicsit lejött közénk. Köszönet érte Istennek, valakinek, hogy leengedte ide egy időre.
Nekem az az érzésem, Bridgetnél kétfajta napszak létezik. Vagy nyáreste van, ami olyan, mint Toscana, vagy téli este, ami mondjuk Southampton, vagy Brighton. Earl grey-jel vagy Darjeelinggel. A gyarmati Indiáról. Tudod.
Engem, valahányszor kapok, mindig boldoggá tesz a virág, másrészt pedig, soha, de soha nem tudhatod, hová, merre sodor az élet, és hogy egy rossz, meggondolatlan lépésed, egy váratlan fordulat milyen élethelyzetbe kényszerít. Néhányan, akik olvastok, biztosan ismeritek az érzést, amikor nincsen kitől virágot kapni és azt is, amikor nincsen kinek adnod.
Már csak három nap, de hiszek a pasik lelkében. Illés Kata felhívással fordult a férfiakhoz, hogy nőnap alkalmából ajándékozzák meg a budapesti anyaotthonokban élőket egy, egy szál virággal. Kata titkos küldetésének és nagyon szép kezdeményezésének részleteit olvasd el itt és csatlakozz.
Kaptam. Az meg a másik nagy ajándék márciustól, hogy megtaláltam őt a wiwen. Nézegettem a fényképét és most óránként arra gondolok, milyen lesz, amikor odarakom az arcához a kezem és megsimogatom a ráncait. Amik még nem voltak ott, amikor utóljára láttuk egymást. Most így még nem tudom elképzelni, hogy milyen lesz, de azt hiszem, bőgni fogok. Azt azért nagyon remélem, hogy ő nem a ráncaimat nézegeti most.
